 |
BEMUTATKOZÁS
|
 |
Előzmények: A céget 1995-ben két magánszemély alapította. A tevékenység fő célja a hazai önkormányzatok igényeinek kiszolgálása főként az "ELEKTRONIKUS KÖZGYŰLÉSI RENDSZEREK" területén. A gerincet alkotó dolgozók többsége már 1991 óta együtt dolgozott a MIKROVOKS rendszerek fejlesztésén és gyártásán. 2000 áprilisa óta a Globomax Kft. 100%-os magántulajdonban van. Tulajdonosai kivétel nélkül a dolgozók, ill. a céggel közvetlen munkakapcsolatban álló magánszemélyek. 2002-ben saját tulajdonú, budapesti telephelyet vásárolt a cég. Az épület felújításra került.
2008-ban az épületet egy emelettel bővítettük. Így valóban európai munkakörülményeket biztosít a cég 22 dolgozójának. A megújult épületben méltó környezetben tudjuk fogadni az érdeklődőket és vendégeinket.
Jelenlegi tevékenység:
Saját fejlesztésű és gyártású termékek terjesztése főleg önkormányzati felhasználásokra. - Mikrovoks konferencia, szavazatszámláló, jegyzőkönyvező és hangosító rendszerek tervezése, fejlesztése és gyártása. (Itt a hazai önkormányzati területen több mint 90%-os részesedést ért el a cég)
- Ügyfélhívó, ügyfélirányító rendszerek fejlesztése és gyártása
- Elektronikus Döntéstámogató Rendszer - EDtR (korábban: Testületi Határozatok és Rendeletek Tára)
- Robotkamerás (MIKROKAM) közvetítő rendszerek tervezése, kivitelezése,
- Egyedi szoftver és hardver eszközök fejlesztése és gyártása
- Hangosító, vizuáltechnikai és prezentációs rendszerek tervezése és kivitelezése.
A cég budapesti telephelyén 22 fős alkalmazotti létszámmal, és több külsős alvállalkozóval folyik a termelés.
Szakmai eredmények: Az önálló fejlesztő, gyártó, tevékenység eredményeként saját termékeink köre évről évre bővül. A meglevő termékek hardverét folyamatosan fejlesztjük, a programok szolgáltatásait bővítjük. Cégünk által nyújtott szolgáltatásokat egyre több megrendelő veszi igénybe.
Minőségi eredmények: A Globomax Kft. megalakulása óta folyamatosan arra törekszik, hogy termékeinek és szolgáltatásainak minőségét javítsa. 2000-ben bevezetésre került az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer, amelyet évente külső független céggel auditáltattunk. 2003-ban ez átdolgozásra került, és azóta az új ISO-9001/2000 minőségirányítási rendszer alapján dolgozik a cég.
Gazdasági eredmények: A cég megalapítása óta folyamatosan, dinamikusan fejlődik. Megalakulása óta minden évet pozitív eredménnyel zárt, és az árbevétel tendenciája is emelkedő. A cég saját piaci szegmensét tekintve az elmúlt évtizedben egyeduralkodóvá vált. Az Önkormányzati szavazatszámláló és konferencia rendszerek területén több mint 90%-os piaci részesedést vívott ki. Az ország egész területén, Soprontól Záhonyig, Balassagyarmattól Siklósig, több mint 170 működő referenciával rendelkezik.
További tervek: - Jelenlegi vivő termékeink folyamatos továbbfejlesztése,
- Mikrovoks rendszer köré épülő szolgáltatások bővítése, pl. robotkamerás közvetítő rendszerek, médiaszerver szolgáltatás, Elektronikus Döntéstámogató Rendszer-EDtR, bizottsági jegyzőkönyvező rendszer,
- Környező országok (elsősorban magyarok lakta területein) terjesztői hálózat kiépítése,
- Az önkormányzatok igényei szerint új területeket kiszolgáló berendezések fejlesztése és sorozatgyártásának megindítása,
- Mindezen fejlesztések, bővítések mellett a szolgáltatások és vevőkapcsolatok minőségének folyamatos javítása.
 |
ISO 9001/2009
|
 |
A Globomax Kft. megalakulása óta folyamatosan arra törekszik, hogy termékeinek és szolgáltatásainak minőségét javítsa. 2000-re megfogalmazódott az igény, hogy a minőséget szabályozott, ellenőrzött követelményrendszerrel biztosítsa.
Ezért bevezetésre került az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer, melynek szabvány szerinti működését első alkalommal a BVQI Hungary auditálta, 2000. szeptember 16.-án.
Az utolsó tanúsító auditot a a
TÜV NORD végezte el 2009. decemberében. Az újratanúsítás eredményes
volt, ennek alapján a Globomax Kft. újabb három évig (2012. december
20.-ig) kapta meg az ISO 9001:2009 minősítést. Az oklevél másolata a
képernyő baloldalán található.
 |
Telephely
|
 |
Cégnév:
Globomax Elektronikai Kft.
Cím:
Telephely: 1155 Budapest Dembinszky utca 1.
Adószám: 12098453-2-42
Telefon: 06-1-445-0455
06-1-306-5371 Ügyfélszolgálat:
06-1-271-0451
Mobil:
06-30-948-0746, Ügyvezető igazgató
06-30-911-2475, Ügyvezető igazgató helyettes, Értékesítési osztályvezető 06-20-593-3619,
Ügyvezető igazgató helyettes, Minőségirányítási osztályvezető 06-30-924-9634, Piacfejlesztési osztályvezető 06-30-316-0505, Gyártás, telepítés osztályvezető 06-30-584-1380, Számítástechnikai alosztályvezető 06-30-403-3190, Fejlesztési alosztályvezető 06-30-316-0505, Biztonságtechnika
Fax:
06-1-306-5364
Email: info(kukac)globomax.hu
Honlap:
http://www.globomax.hu
ISO minősítés:
9001:1984 BVQI Cert.: 72883 9001:2000 BVQI Cert.: 137548 9001:2001 TÜV-NORD Cert:N/1/840/2006 9001:2009 TÜV-NORD Cert:N/1/840/2006
Cégkategória:
Fejlesztő, gyártó és forgalmazó
Termékek:
- Mikrovoks szavazatszámláló és konferencia rendszer,
- Digitális jegyzőkönyvezés, hangrögzítés,
- seQUEnce ügyfélhívó és irányító rendszer,
- Mikrovoks-EDtR Elektronikus Döntéstámogató Rendszer
- VISTAR robotkamerás közvetítő rendszerek
- Vagyonvédelmi rendszerek,
- Terem és iskolahangosítási rendszerek,
- Zártláncú TV és videorendszerek
|