+36 1 306 5371 info@globomax.hu

” Partnerségek a célok megvalósítása érdekében “. 

A világ vezetői 2015 szeptemberében New York-ban egy történelmi ENSZ-csúcstalálkozón elkötelezték magukat amellett, hogy véget vetnek a szegénységnek, megküzdenek a klímaváltozással és harcolnak az igazságtalanság ellen. 

A 193 ország által egyhangúlag elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél (SDG-k) a fejlődés új egyetemes mércéjét állította fel annak biztosításával, hogy senkit sem hagynak magára. Az SDG-k mögött álló célkitűzések és indikátorok egy viszonyítási alapot jelentenek az előrehaladás sikerességének méréséhez.

A 2030-as fenntartható fejlődési keretrendszer egyetemes és oszthatatlan, valamint mind a fejlődő, mind a fejlett országokat cselekvésre szólítja fel, ahogyan az embereket is, hogy véget vessenek a szegénységnek, kezeljék az egyenlőtlenségeket és megbirkózzanak a klímaváltozással 2030-ig.

Háromhetente cégünk Mi is kiválasztunk egyet az ENSZ ismert 17 fenntarthatósági célja közül,
és dolgozóinkkal közösen kitaláljuk, mit tudunk tenni a következő 3 hétben azért, hogy
közelebb kerüljünk az adott cél eléréséhez.

Ennek a 17 alkalmas felfedező túrának az első állomásul a 

” Partnerségek a célok megvalósítása érdekében “. 

témát választottuk!

Azon önkormányzatoknak akik szintén részt vesznek ezen célok megvalósításában szívesen elhelyezzük  a témával kapcsolatos média tartalmukat az Önkormányzati Tv média felületén. Amennyiben egyszerűen csak kíváncsi, hogy Mi hogyan, milyen módon ültetjük át ezen témákat cégünk mindennapjaiba kövesse külön e célból létrehozott facebook oldalunkat a Globomax Glóbuszt, ahol 3 hetente feldolgozunk egy témát így év végére remélhetőleg mi is tenni fogunk egy kicsit a 2030-as fenntartható fejlődési keretrendszerért mely egy jobb jövőt kínál bolygónk egészének és emberek milliárdjainak világszerte.