06 1 306 5371 info@globomax.hu

A Globomax, határon túli vevőkörének bővítése érdekében, Cacakon (Szerbia) mutatta be önkormányzatok számára kifejlesztett termékeit az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium és a Moravai Közigazgatási Körzet meghívására.

A prezentáción részt vett Dr. Ivan Bosnjak az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium Államtitkára, illetve a környező közigazgatási körzetek, települések politikai, közigazgatási vezetői, szakértői, mintegy 30 önkormányzatot képviselve közép és dél Szerbia területéröl.

A rendezvényről a helyi sajtó is beszámolt, kiemelve, hogy az IT technológiák bevezetése, az elektronikus szavazó rendszer átláthatóságot, nyilvánosságot biztosít az állami és önkormányzati döntéshozó szervek működésébe, jó példaként megemlítve a szomszédos Magyarországot.

A rendezvény összefoglalója és a riportok ide kattintva tekinthetők meg.

Dr. Ivan Bosnjak interjújában megemlítette, hogy a 90-es évektől Magyarországon az önkormányzatok jelentős része bevezette az elektronikus szavazási rendszert, és a robot kamerák segítségével rögzítik az ülések minden pillanatát. Ilyen módon biztosítva a lakosságnak és az érdeklődő nyilvánosságnak a betekintést, hogy milyen módon dolgoznak, illetve hogyan hoznak döntéseket az ő nevükben az önkormányzati szervek.

A Globomax tovább folytatja határon túli termékismertető kampányát a Magyar Nemzeti Kereskedőház képviseleti irodáinak támogatásával, annak érdekében hogy szolgáltatásaival, termékeivel szolgálhassa az önkormányzati döntéshozatali folyamatokat.

 

Share This